A második világháború utolsó napjaiban Németország, kétségbeesetten keresve minden utolsó kapaszkodót, hogy legyőzze a szövetséges hatalmakat, összeállította a német haditengerészetet és az utolsó megmaradt tengeralattjárókat egy utolsó küldetésre, hogy megtámadja az Egyesült Államokat.
A film Frank Grillo (ő egyébként a filmben csalódástkeltő) és Dolph Lundgren szereplése révén akár vonzerőt is jelenthetne. Mint kiderült, az U-546-os tengeralattjáró történetének vászonra-viteléről van szó az egykori II. Világháborús Paukenschlag hadművelet keretein belül. Így a film még inkább érdekes lehetne. Itt jegyzem meg, a Seawolf csoport valóban létezett. Akciójuk 1945 áprilisában és májusában zajlott. Ez volt a Német Birodalom utolsó hadi-vállalkozása az amerikai partok közelében, s mint ilyen, 500 német halálos áldozatot követelt.
A filmben felvonultatott trükkök egészében véve szolidak, a történelmi esemény érdekfeszítő. Csak hát az egészet sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni. Egyfelől úgy tűnik, Wolfgang Petersen 1981-es sikerfilmjét akarták leutánozni, másfelől a rendező Steven Luke mégiscsak mintha igyekezett volna a saját útját járni. Azonban a sztori szinte már szégyellni valóan egyszerű. A lapos forgatókönyv nélkülözi a fantáziát. Egy valós történelmi esemény feldolgozása többet követel. A szereplőkről nem tudunk meg túl sokat azon kívül, hogy a tengeralattjáró tapasztalt kapitánya (Lundgren) masszív alkoholista és emiatt amerre csak elhalad, rókázik. A röviden felvett jelenetek alig viszik előbbre a cselekményt, s néha kimondottan feleslegesnek tűnnek. Az én meglátásomban (vagy inkább megérzésem szerint) a filmből hiányzik a drámai feszültség és a mélytengeri bezártság atmoszférája. Bár valódi tengeralattjárón vették fel a jelenetek és nem papundekliből készült kulisszák között. Az óceán, a hadihajók és a csatajelenetek CGI (magyarul computer-generated imagery) megjelenítése ugyan jó és hat is az emberre, ám végeredményben mégis, mintha valamelyik videójátékból bújtak volna elő.
Nem lehet dicsérni a színészek játékát sem. Egyáltalán nem. Aztán eszembe ötlik, mit jelenet az, hogy egy cirkáló teljes legénysége színes bőrű férfiakból áll. Mit gondoljak erről? Miért nincsenek ott indiánok?
Hogy befejezzem: egy szerény, rutinszerűen megcsinált filmet láthatunk, amely valamikor 1988-ban nagyot durranhatott volna a televízióban.