Az óceán ritkán nyugodt! Ezért soha nem pihenhet meg az óceánok hét királyságának uralkodója. Black Manta tett már kísérletet Aquaman, a világ tengereinek urának (Jason Momoa) legyőzésére, de nem jért sikerrel. Továbbra is bosszút akar állni apja halála miett, így bármire képes, bárkivel hajlandó szövetségre lépni, hogy elpusztítsa ősellenségét. És most erősebb, mint valaha, mert nála van a legendák csodafegyvere, a fekete szigony, amelynek segítségével egy ősi, gonosz erőt bocsáthat a világra. Aquaman kénytelen kiszabadítani börtönbe zárt testvérét, Orm királyt (Patrick Wilson), Atlantisz egykori uralkodóját. Béke helyet tátmeneti szövegtségre lépnek egymással – ha nem teszik meg, akkor Aquaman családja, majd minden tenger, végül az egész világ elpusztul. Minden idők legsikeresebb, legtöbb bevételét hozó DC-filmjének folytatásában visszatér az első rész teljes szereplőgárdája, élükön Jason Momoával és a rendező-producer James Wannel – nem csoda, hogy az óceánok királyához méltóan hatalmas, látványos és játékos film készült.
Még több információ
Eredeti cím:
Aquaman and the Lost KingdomKiadás dátuma:
22 Dec 2023Írók:
David Leslie Johnson-McGoldrick, James Wan, Jason MomoaDíjak:
3 nominations52 hozzászólás
-
barack2 hét korábban
Szeretem a szuperhősös tartalmakat, de ez most mellé ment. Gyerekes, kiszámítható, semmi újat nem mutat. Nyomába sem ér az első résznek, a felétől már csak tekertem. A Marvel már sajnos nem jó, a DC meg sajnos még mindig nem. (most csak a mozifilmekre értem)
-
Anikó3 hónap korábban
Tetszett!
-
-
3 hónap korábban
Első rész sokkal,de sokkal jobbra sikerült.Ez valahogy nem az igazi,sok a gyerekes jelenet és valahogy nem is kötött le úgy,mint az első része. Köszi,nekem csalódás. 4/10.
-
-
-
Sünipapa4 hónap korábban
Mesefilm ahol a lényeg: mi emberek tönkretettük a földet. 10/5
-
-
4 hónap korábban
Jó napot! Már mega telepítése nélkül nem is lehet letölteni,mint eddig!?ezt közli:”A letöltési méret meghaladja a böngésző általtámogatott maximális méretet.Alkalmazásunk segítségével folytathatja a letöltést.” ….mind ezt egy 2.2gb film méretnél!??Köszi a választ!(
Hogyan nézhetem meg?
-
-
-
4 hónap korábban
Megpróbálod inkognitó ablakban is, hogy ugyanez e a helyzet? Köszönjük türelmed.
-
4 hónap korábban
Köszi!Igen,inkognítómódban is ez a helyzet.Tegnap frissített a rendszer.lehet valamit állítani kéne,vagy rendszer visszaállítást csinálni?
-
-
-
Tuomas2 hónap korábban
Lehet Edge-re kéne váltani. Soha semmi gond nem volt és sebes mint atom.
-
-
3 hónap korábban
Szia! Ugyanazt tapasztaltam, mint Mukca. Chrome-ot használok, próbáltam inkognito módban és Firefoxszal is…semmi…
Üdv: Viki
-
-
4 hónap korábban
A Firefoxnal semmi gond. A letolteseknel mega downloadert hasznalok, gyorsan lekapkodom vele a filmeket. Krom? Nem szeretem ha vadidegenek mindent tudni akarnak rolam.
-
-
Nagy Tamás4 hónap korábban
Most nincs kiírva semmi mégis a minőség nagyon rossz… Várom a jobb verziót! Köszönöm!
-
4 hónap korábban
Ez a végleges verzió és online is hd-ban érhető el. Van egy kis fogaskerék a lejátszón, ott tudod állítani a felbontást.
-
-
-
-
4 hónap korábban
Kezd jobb lenni az oldalatok. A felületek, a letöltések, a lejátszók, mind jól néz ki és 1xűbb kezelni! Köszönjük!
-
4 hónap korábban
Mért kell folyamatosan Momoát idióta vicces karakterbe rakni????A tesója sem volt férfias mint az első részben.Tudtam hogy nem lesz olyan jó mint az első,igaza volt a kritikusoknak,nagyon gyenge lett :(10/3
-
-
-
4 hónap korábban
jó film volt!szórakoztató izgalmas az elejétöl a végéig…nem éertem miért húzták le a kritikusok mikor a film nem rossz!!! 10/8
-
4 hónap korábban
Nem egész egy hónapja voltam fenn az oldalon. akkor simán ment a letöltés… Most van egy rakat reklám, de a kiválasztott filmet nem tudom letölteni. használható tanács esetleg ,
-
4 hónap korábban
Mindig volt reklám az oldalon. Mások nem jeleztek hibát és mi sem tapasztaltunk rendellenességet. Pontosan milyen hibaüzenetet kapsz? Pontosan mit tapasztalsz? Milyen böngészőt használsz?
-
4 hónap korábban
Köszönöm a választ. A gondom megoldódott. Az én balfékségem volt az oka. Már gond nélkül megy minden. Elnézést a reklamálásom miatt.
-
-
-
-
4 hónap korábban
Lenne 1 kérdésem…nem lenne jobb a torrent-röl letölteni a filmeket mint a mega-ról?ott korlátozott a letöltés 😒
-
4 hónap korábban
Szia! Alapból regisztráció nélkül 5 GB tölthető le a Mega letöltőről naponta! Ez még testvérek között is bőven elég két hosszabb film letöltésére!
Ez neked nem elég?A torrenttel vigyáznék, mert én pl. itt Németországban buktam meg és bizony mélyen a zsebembe kellett nyúlni még úgy is, hogy előtte egyezséget kötöttem az ügyvédi irodával! Így nem 1.600 €/film (2 filmet töltöttem le), hanem “csak” 300 €/ filmet kellett fizetnem büntetést! Cserébe egy nyilatkozatot kellett aláírva elküldenem nekik, hogy a jövőben ha elkapnak, akkor nem csak, hogy a már elengedett 2.600 eurót kell majd kifizetnem, hanem komolyabb problémák is lehetnek, szóval értettem a szóból!
Tudom, Magyarország egy kicsit “gatyásabban” kezeli ezt a kérdést, de akkor is óvatos lennék minden torrentező helyében! -
-
-
5 hónap korábban
Jó film, izgalmas, látványos, pörgős. És a történet is lekötött. És megy végig nem áll meg,Semmi baja. Köszönöm 👍
-
Attila5 hónap korábban
Valamiért a film közepétől nem megy tovább. Másnál is van? vagy csak én bénázok? 🙂
-
-
5 hónap korábban
Remek oldal, de fegyvert fognak rátok hogy folyton variáljátok a bejutást az oldalra ? 😀
-
5 hónap korábban
Szia, nem, (igazából akár egy ideiglenes email címmel is lehet regisztálni) a későbbiekben csak regisztrált felhasználók használhatják majd az oldalt.
-
5 hónap korábban
Szia. A teljesen zárt oldal kialakítása időbe telik, jeleztük is, hogy erre bőven hagyunk időt. Igyekszünk úgy megoldani, hogy aki oldalunk tagja szeretne lenni, annak ne legyen lehetetlen bejutni az oldalra, főleg az elején. Az, hogy mennyi meghívó lesz felhasználóként és részletesen, pontosan hogy fog működni, az mind annak a függvénye lesz, hogy felhasználóink hogyan reagálnak. Egy egyszerű, fél perces regisztráció miatt tudod mennyi kritikát kaptunk? Szóval a kérdéssel azért mi is óvatosan bánunk. Mi kedveljük a felhasználóinkat, nem az a célunk, hogy megutáljanak minket. Sőt, jobb szolgáltatást szeretnénk nyújtani.
Ez a “Tényleg olyan illata van ennek mintha csak regisztrációt gyűjtött volna az oldal.” hozzáállás sem jó, több, mint tíz éve vagyunk veletek. Nincs mit kezdenünk az email címekkel és accountokkal. Legextrémebb esetben kiküldenénk egy hírlevelet, de a mai világban ez teljesen felesleges, eddig sem használtuk semmire csak a felhasználók azonosítására, hogy be tudjanak lépni. A megadott jelszavakat pedig mi sem látjuk (az oldal regisztrációs rendszere wordpress alapú, aki ismeri, az tudja).-
5 hónap korábban
Kedves Griffin. A legjobb szándékkal, miért ennyire fontos ez most neked? Karácsony van! Filmezz! Ős tag vagy szinte. Te biztosan bent leszel az oldalon, lesz meghívód is, amennyire majd igényed lesz 😉 A lefelé mutató jelecskével meg visszaéltek, felesleges volt, az is csak vitát szült. Ha valakivel egyetértesz azt mindenki kitudja fejezni. ! Boldog Karácsonyt! Béke 😉
-
5 hónap korábban
Most tényleg itt a vége az eszme cseréteknek? 😀
Én időként vissza vissza tértem olvasni a folytatást.. 🙂
Esküszöm jobban szórakoztam mint az elmúlt pár nap alatt nekifutott idegesítő és félbehagyott film esetében! Esetleg kedves admin(ok) valami fórum féle nincsen tervben? 😀
Kellemes Ünnepeket! -
4 hónap korábban
Kedves Griffin.Nem lenne rossz dolog egy élő chatszoba,de ott is ugyan az menne,mint ezen.Heves veszekedések,kötözködő trollok hegyekben.Csak gyorsabban lennének letiltva a hozzászólások… 🙂 Vagy a beszélgetések vége felé,már csak csillagokkal lenne “kikövezve” egy-egy beszélgetés.. 😂
-
4 hónap korábban
Nem biztos hogy trollkodás menne. Mondjuk a chat fórumba kellene először bevezetni hogy csak meghívóval lehessen regisztrálni. A filmekkel kapcsolatban, akár a megjelenésre várva is lehetne plusz infókat szerezni stb.. Talán 1 próbát megérne egy belső zárt fórum. 🙂
-
4 hónap korábban
Markussen,hát van benne valami,csak az a kételyem,hogy ide is regisztráltak jönnek kötekedni,kitiltani,megszűrni lehetetlen,ha csak az IP alapján nem lehet letiltani.Torrent oldalaknál működik a végleges tiltás de az nem az email cím alapján megy.De a meghívó jó ötlet,mert pár emberke biztos kimaradna a jóból. 🙂
-
4 hónap korábban
Fiúk,az ötlet jó.Nem tudom mi ennek a menete,de Admin szemszögéből nézve elég húzós lenne,mert nonstop felügyelet mellett kellene működnie(moderáció miatt).Vagy mindennap egy kijelölt időpontban lehetne,P.L.: délután 5-ől-este 8-ig.Bár nem tudom hogyan megy az ilyesmi.Nekünk csak chat-elés,nekik plusz munka.De mondom,támogatom az ötletet!!
-
-
-
4 hónap korábban
..lényege, még az Admin (!) sem látja
a PW-t. Illetve… khm… az adatbázisban
(általában aka MySQL) tárolt tejlesen
rejtjelezett-et LÁTJA.
DE NEM TUDJA HASZNÁLNI ! Lehetetlenség.
Ezért van az az eset, amikor Ti,
azaz Kedves User-ek azt kéritek,
hogy “küldjétek meg a régi PW-m” –
erre a válasz minden esetben a következő 🙂
– Nem Teljesíthető, sajnáljuk.
Ez így van rendjén 😉
Üdv: B-
4 hónap korábban
Szia. Senki. Ez egy ilyen technológia. Nincs harmadik fél. De mi már ebbe nem megyünk bele. Ha kéred, törlünk minden adatod. BUÉK!
-
-
-
-
5 hónap korábban
Nekem átlag másfél hetente újra be kell lépnem jelszóval,mert valamiért kiléptet az oldal. 🙂
-
Osztrák nagymamám forog a sírjában..ehhh..
Ekkora sz*r filmet